Tapolca

A Tapolcai-medence közepe táján, fontos utak találkozási pontján kialakult település területét több évezred óta folyamatosan lakja az ember. A környékbeli bortermelés központja. A város leghíresebb látnivalója a Tapolcai-tavasbarlang, melyet Balaton Élménytúránkon 2016.10.01-én megtekintünk.

Bükfürdő

Bükfürdő máig tartó és töretlen sikertörténete 1962-ben kezdődött. Ekkor nyitotta meg kapuit a Büki Gyógyfürdő, melyhez a gyógyvíz 1957-ben történt megtalálása adta az alapokat. 1965-ben gyógyvízzé minősítették az egyedi összetételű termálvizet, majd a medencék, és később a fedett fürdő építésével Bükfürdő Európa-szerte ismert gyógyfürdő lett.

Kishartyán – Kőlyuk-oldal

Kishartyán faluhoz tartozó Kővölgyben található a Kőlyuk-oldal néven ismert, természetvédelmi oltalom alatt álló földtani képződmény, amely mintegy 300 méter hosszú és 40 méter magas. Ma a kőfalba épített lépcsőkön lehet feljutni a barlangba, melyet egészen a 19. század végéig remeték laktak és ahol a tatárjárás és a török hódoltság idején is meghúzódhatott a lakosság.

Mihályi Dőry-kastély

Mihályi fő látnivalója a Dőry-kastély, melynek felújítását célul tűzték ki és a környék turisztikai fellendítésében kiemelt szerepet szánnak a kastély épületének és a hozzá tartozó festői szépségű parknak, melyet a Kis-Rába kettészel.

Pécsi Dóm - Szent Péter és Szent Pál Székesegyház

Az évszázadok alatt többször átalakult négytornyú székesegyház mai, neoromán alakját a 19. század végén kapta, eredete azonban egészen a Római Birodalom korába nyúlik vissza, mivel az alapítók Sopianae 4. századi ókeresztény temetőjében jelölték ki a középkori épület helyét.

A Pécsi Dómban készült videó itt megtekinthető.

Pécs - Dzsámi - Gázi Kászim pasa Dzsámija

Pécs belvárosának közepét jelentő Széchenyi téren áll a belvárosi plébániatemplom, Gázi Kászim pasa egykori, a 16. század második felében épült dzsámija, emlékeztetve a 143 éves (1543-1686) török uralomra.

kkk

kkk