Új kilátó épül a Velencei-hegység egyik legszebb kilátópontján a Bence-hegyen

A Bence-hegy szerpentinútja - a Panoráma út - a hegytető közvetlen közelébe visz fel, ahol parkolót alakítottak ki. A parkoló közelében lévő hegycsúcson az 1980-as évek végéig a Vörösmarty-kilátó állt. Ez az acélkilátó egy leselejtezett olajfúrótorony volt, mely a 60-as években került a Bence-hegy csúcsára és több mint 20 évig messziről látni lehetett a Velencei-tóról, valamint a környező utakról is. A kilátó, a telepített antennákkal átjátszó állomásként is funkcionált. Az évek során állapota leromlott, életveszélyessé vált, így lebontásra került. Helyén parkosított kilátóhelyet létesítettek, ahonnan szép körpanoráma nyílt a környező tájra.

A Bence-hegy csúcsán majdnem 30 év után megkezdődött az új kilátó építése, melyet várhatóan 2017-ben birtokba is vehet a kilátásban gyönyörködni vágyó közönség. A parkolóból jelenleg belátható a nádfoltos Velencei-tó mögötte a szinte végtelen síkságnak tűnő Mezőfölddel. Az új kilátó 20 méter magasra tervezett kilátószintjéről - melyre 118 lépcsőfokon lehet majd feljutni - feltűnik majd a Bakony, a Vértes, a Gerecse, végül pedig a Budai-hegyek látképe is.

Csesznek vára

Zirctől nem messze, Cseszneken áll a Bakony legromantikusabb középkori lovagvára. A romjaiban is lenyűgöző erődítményben forgatták 1947-ben a Valahol Európában című film külső jeleneteit.