Tapolcai Pisztráng és Bor Fesztivál

 

A pisztráng garantáltan Tapolcán, a Pisztrángfesztiválon a legfrissebb, ugyanis a fesztivál helyszínének közvetlen közelében található modern pisztrángtelepről frissen kerül a sütödékhez. Kelet-közép Európa egyik legnagyobb pisztrángtelepét a Tapolcai-barlang karsztforrásaiból kiáramló víz táplálja, amely rendkívül tiszta, oxigéndús, valamint télen és nyáron is 18 fok hőmérsékletű.

Tapolcán a halak mellett nagy szerepe van a borászatnak, a borkereskedelem pedig évszázados múltra tekint vissza. A Tapolca közelében elterülő borvidéken készült borok - úgymint a Kéknyelű, a Rózsakő, a Szürkebarát vagy az Olaszrizling - a halételeket harmonikusan kiegészítik.

A mondás szerint borral célszerű fogyasztani a pisztrángot, sőt minden halat. “Átkozott a hal a harmadik vízben” – így tartja a latin mondás. Ugyanis a hal az első vízben úszik, a másodikban párolódik, a harmadik vízben pedig átkozott lesz. Így vétek lenne vizet inni hozzá.

Esterházy-kastély – Pápa

A pápai Esterházy-kastélyt az egykori pápai vár helyén 1783-84 között Esterházy Károly egri püspök az egykori várkastély maradványainak felhasználásával építtette. U alakú, egyemeletes, barokk stílusú, a versailles-i kastélytípusba tartozó épület, melynek íves oromzatán az Esterházy család címere látható.