Kőfejtő és Barlangszínház - Fertőrákos

2015 végétől várja a látogatókat a jelentősen átalakított Fertőrákosi barlang-kőfejtő. A felújítás során a kőfejtő monumentalitásának előtérbe helyezése mellett fő szempont volt e természeti és kultúrtörténeti érték megőrzése.

Csobánc vára

A Tapolcai-medence látványának egyik legszebb része a 376 m magas Csobánc, tetején az ódon várrommal, ahonnan körbepillantva a Balaton-felvidék egyik legszebb körpanorámája tárul elénk. Tiszta időben valamennyi szomszédos várat látni lehet, sőt a távolabbi Sümeg várát, a Tihanyi-félszigetet és a Somlót is megpillanthatjuk.

Szigligeti Vár - Balaton-felvidék

A Tapolcai-medence délnyugati részén, régen a Balaton szigetét képező 239 m magas vulkanikus hegy tetején állnak az észak-déli irányú, szabálytalan alaprajzú szigligeti vár maradványai. A várból csodálatos körpanorámában gyönyörködhetünk. Látható a Káli-medence és tanúhegyei, valamint a Balaton is.

Cifra istálló és Kocsimúzeum - Parád

A Parád községben található díszes épületet 1880-ban gróf Károlyi György építette Ybl Miklós tervei alapján. Gróf Károlyi György olyan, párját ritkító, fényűző istállót szeretett volna építtetni, amely méltó az ugyancsak Ybl Miklós tervei alapján készült fürdőtelepi kastélyhoz. A Cifra-istálló ma Kocsi Múzeumként működik, amely egészen a XIX. századig visszarepíti az embert.

Pannonhalma - Bencés Apátság

A bencés szerzetesek lenyűgöző látványt nyújtó pannonhalmi monostora a Dunántúl egyik legszebb építészeti és művészeti öröksége. A jelenlegi formájában klasszicistának nevezhető épületegyüttest ezeréves fennállása alatt több alkalommal is átépítették, ennek ellenére számos középkori eleme fennmaradt.

Cseszneki vár

Zirctől nem messze, Cseszneken áll a Bakony legromantikusabb középkori lovagvára. A romjaiban is lenyűgöző erődítményben forgatták 1947-ben a Valahol Európában című film külső jeleneteit.

Csesznek vára

Zirctől nem messze, Cseszneken áll a Bakony legromantikusabb középkori lovagvára. A romjaiban is lenyűgöző erődítményben forgatták 1947-ben a Valahol Európában című film külső jeleneteit.